Szeretet
"Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik."
Anatole France
2010. március 1., hétfő
Molly megérkezése
2010. február 7-én délután indultunk el a kutyáért Újszilvásra. Az út tőlünk 45 perc volt. Újszilváson egy kis kitérő után (nem találtuk a címet), megérkeztünk a megadott címre. Kijött a hirdető és beengedett bennünket. Behívott az udvarra, ahol egy fél kész ház volt. A ház nyitott pince részében, ami még nem volt kész kb. 10 spániel látványa fogadott. A ház mellett volt egy kutya láncra verve. A házba a gazda előttünk engedte be az amerikai buldog kutyáját és még volt bent,mint később kiderült egy mopsz kutya is. A gazda elment hátra, mi pedig követtük. Egy kis kamra szerűségből előhozta a két kis buldogot. A kiskutyát kézbe vettük, ismerkedtünk vele. Kérdeztem az emberkét, akit nem szeretnék minősíteni, hogy hol vannak a kutyák szülei, mire ő azt mondta ők nincsenek itt. Ekkor már kicsit sandított a hirdetés, ugyanis a hirdetésben törzskönyves apa szerepelt. Persze én tovább kérdezősködtem a szobatisztasággal kapcsolatban. Kicsit sandított a dolog, mert azt mondta a gazda napközben a kamrába vannak éjszakára pedig beengedi őket a házba, de akkor hogy szobatiszta, gondoltam magamban. Mondta hogy nem szobatiszta, csak ha bepisil és feltörüljük a pisit egy rongyal, akkor arra fog utána pisilni-kakilni. A legjobban azon lepődtem meg mikor azt mondta, hogy naponta 1-szer kapnak enni, és mindent megesznek. Ő is száraz kenyérrel és káposztával eteti őket, no meg kutyakonzervvel. A kiskutyán látszott, hogy nagyon fel van fúvódva és nagyon savanyú szaga volt. Ezek után persze elhoztuk a kiskutyát, és mondanom sem kell talán ez volt élete legszebb napja. Ja mondanom sem kell az oltási könyv alapján a kutya 16 hetes volt, és csak 2 oltása volt. Oltást is utoljára 2 hónapja kapott. Útközbe megbeszéltük, hogy megfürdetjük a büdi szaga miatt, és hogy másnap elvisszük állatorvoshoz az oltás miatt. Hazaérve egyből a fürdővizet készítettük, addig Digit úgy kellett lefogni. Ismerkedett volna az új jövevénnyel, akinek még neve sem volt. Fürdetés közben rengeteg bolhát sikerült kiszedni belőle, ami aggasztó volt. 2 soron kellett megfürdetni és még akkor is volt egy kis szaga. A fürdetés után megszárítottuk, majd összeengedtük Digivel. A kis csávó eleinte elég kemény volt vele. Úgy játszott volna vele, mint a nagyokkal. A kislány pont Digi fele volt és még kicsit félénk. Mivel az ismerkedés megtörtént, már csak nevet kellett keresni a kutyusnak. A kutyanévnapok között számtalan borzalom felmerült, míg végre megtaláltuk az ideális nevet. A kislány neve Molly lett. És mint kiderült Diegoval egy napon lesz a népnapjuk. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése