Szeretet


"
Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik."
Anatole France

2010. július 15., csütörtök

Betegség-betegség hátán

A Velencei piknik sem maradhatott el betegségek nélkül. Mondhatom egyébként is elég érzékenyek kutyusaink a különböző bőrbetegségekre, és tudtommal ez a fajta jellemzője is. Már mint, hogy érzékenyebben reagálnak a betegségekre. Hát mi kaptunk is belőle: egy kis gennyes bőrgyulladást és egy kis fülgyulladást.

Az egész hétfőn kezdődött. Akkor kezdett Diego arcán egy kis foltban gennyedzeni és levedzeni a bőr. Másnapra egyre nagyobb volt, de mivel lekéstük az orvos rendelését, így ma, azaz szerdán vittük el új állatorvoshoz. A doki nagyon rendes volt, sokkal jobbnak tűnik mint az előző dokink. Nagyon tüzetesen megvizsgálta Digit, ami persze nem annyira tetszett neki, ugyanis nagyon kivan a meleg miatt, meg attól ha "piszkálják". A bőrét megnézte és megállapította, hogy gennyes bőrgyulladása van, amit a viszketés okoz. A vakaródzás következményéből megsérült a bőre, amin egyébként is baktériumok vannak, és ez által jött létre ez a bőrbetegség. A rendelőben ezután kitakarította 3% os hiperol oldattal a sebet, ami már tenyérnyi nagyságúvá terjedt szét a pofiján, plusz kapott egy gyulladás csökkentő injekciót. Mivel a fülére is panaszkodtam, mert mióta hazajöttünk nagyon rázta a fejét a kutymorgó, így műszerekkel vizsgálni kezdte mind a két hallójáratát (ilyet az előző doki sosem csinált, esetleg csak simán belenézett a fülébe). A kukucskálásból megállapította, hogy nagyon érzékeny a füle, ami fülgyulladásra utal. A betegségek megállapítása után a doki felírt egy csomó gyógyszert.
A gyógyszerek a következők:
-tegnap injekció,
-Garason fülcseppet, amivel napi 3X kell csepegtetni,
-3%-os Hiperol oldatot, amivel napi egyszer kell NAGYON ÓVATOSAN átmosogatni a sebet
-Oxycort sprayt, ezzel is háromszor kell befújni a sebes felületet,
-és kapott antibiotikumként Synolux gyógyszert, ebből napi 2x felet kell kapnia.
Javasolta még a doki, hogy Oti Clean-el mossuk át 2 naponta a hallójáratát és a sebnél kicsit nyírjuk visszább a szőrt.

Mondanom sem kell az egész itthoni kezelés egy rémálom. Diego nagyon akaratos és már szinte ránk se hederít annyira utálhat bennünket, amiért ennyit "bántjuk". Ma reggel már annyira félt tőlem, hogy kirohant a lakásból a kapuig, és mikor utána mentem meghunyászkodva feküdt le elém. Nagyon sajnálom az én életemet, de muszáj ezt tennünk vele, hiszen csak a javát akarjuk, csak kár, hogy ezt ő nem érti.

5 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Jobbulást kívánunk Diegonak, szegénynek szép kis tortúrát kell végigcsinálnia. :(
    Bár azóta már lehet, hogy meg is gyógyult? :)
    Sok simi neki: Zsuzska, Szabi, Bubi, Alma

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok Bubi és Alma család!
    Elég kis tortúrát éltünk át a piknik után, de már a már a javulás útjára léptünk, hál istennek. De az elején nagyon rossz volt a helyzet. Remélem nálatok minden rendben egészségügyileg.
    Sok simi a kutyóknak, a szülőknek meg puszi:
    Évi&Diego&Molly

    VálaszTörlés
  3. Sizasztok!

    Reméljük jobban van már Diego és a gyógyulás útjára lépett! Vigyázzatok magatokra!
    Puszi: Roki, Judit, Ákos

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Látom nektek is rendesen kijár a kakiból :( Már lassan egy könyvet írhatnánk mi tulajdonosok a bulldog betegségekről...
    Nagyon nagy gyógypuszi, bár ahogy olvasom már gyógyulgat Digike :)

    Puszi nektek:

    Joey és Daisy család

    VálaszTörlés
  5. Viki!

    Igazán még most kezd a pofija gyógyulni, a fülije már rég rendbe jött. De ez a fránya fertőzés elég szép nyomot hagyott. Most abban reménykedünk hogy ne hulljon ki a szőr a fertőzés helyén, mert már sajnos volt ilyenünk a másik oldalon, és ott is nagyon sokára nőtt ki.

    Egyébként átadom a puszikat és én is pusszantom a babákat.

    Diego&Mollyka család

    VálaszTörlés