Szeretet


"
Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik."
Anatole France

2010. augusztus 25., szerda

Bogácson Nyaraltunk!!


Ez a nyár is gyorsan eltelt, és mi a Velencei Bulldog Pikniket neveztük ki nyaralásnak. Nagy szerencsénkre be tudtunk iktatni még egy "nyaralást", az Augusztus 20-i hosszú hétvégére. Ismét a Campturist-tal mentünk, hiszen ezt direkt azért vásároltuk, hogy Diegot is magunkkal tudjuk vinni, bárhová ahová megyünk. És hát a kempingek szívesebben fogadják a kutyákat, mint a magánházak, panziók.
Augusztus 20-án reggel indultunk, úti célunk Bogács volt, azon belül is a Jurta kemping, amely a Bogácsi Termálfürdő területén helyezkedett el. Öten mentünk: mi hárman és anyukámék. Mollyikáék most nem jöttek velünk. Reggel szokásosan úgy jött össze, hogy nem tudtunk korán indulni, pedig Digi miatt jó lett volna. Az utat odafelé elég kellemesen viselte, és csak egyszer kellett megállni, mert nagyon jól bírta a meleget. Most hál istennek nem ugrált össze vissza a kocsiba áés nem karmolt halálra a mancsaival, ugyanis vásároltunk neki autós biztonsági övet, miáltal lekorlátoztuk egy kicsit a mozgásterét. Egyébként elég jó kis találmány, csak még egy kicsit alakításra szorul.
Az út 2 és fél óra volt és 10 órára értünk a kempinghez. Már a recepciónál kicsit felbosszantottak, ugyanis Diegonak idegen volt a környék, az emberek, és persze kutya módjára ugatással panaszkodta el bánatát. Erre a recepciós csaj megkérdezte, hogy van e nálunk szájkosár, meg hogy harap e. Elmondtam neki, hogy eddig nem bántott senkit, de egyébként minden papírja nálunk van, és magamban mérgelődtem, hogy hogyan képzeli, erre a fajtára honnan vegyek szájkosarat. De ez azért is nagyon bosszantó volt, hiszen egy kempingbe ahová kutyát is be lehet vinni,mint náluk is szolgáltatás közé tartozott, nem tudom miért rögtön ezzel indítanak, ha már ugat a kutya.
Végül is túléltük a recepciót és megkaptuk a sátorszámot, már csak helyet kellett keresnünk . Próbáltunk olyan helyet keresni, ami fák alatt van, és nem sok a napsütés a cucika miatt. Kb. 10 perc múlva megtaláltuk a helyünket, majd felállítottuk a sátrat és mindenki ment dolgára. Ki fürdeni, ki a színpadhoz (rendezvény volt a hétvégén a strandon is), ki Diegoval maradt, de Digivel mindig volt valaki.
Mondanom sem kell itt is nagyon védte a mamac a területét, és aki túl közel jött a sátorhoz jól megugatta. A bő két nap alatt sokat sétáltunk vele, ha nagyon meleg volt lelocsolva vittük sétálni. Megnéztük a közeli horgász tavat (két nap is), mert a tó előtt nagy füves völgy volt, ahol Diego szabadon rohangálhatott és nem volt pórázhoz kötve. Második nap lemerészkedtünk a tó partjára, ahol Digi nagy meglepetésünkre kb. ötször beleugrott a vízbe. Tetszett neki, hogy leér a lába. Sokat labdáztunk a völgyben és nagyokat sétáltunk, szétnéztünk a faluban is. Mindenki a csodájára járt, de persze megmaradt a fehér boxer fajtaismertető is. Egyik séta alkalmából betámadott bennünket egy kicsukott rottweiler is, de őt elintézte gazdi. 21-én este a Hintó Völgyi Pincesoron jártunk, ahol Charli koncertet hallgattunk és tűzijátékot néztünk. Tök bátor volt az én cucikám, mert nem félt a tűzijáték durrogástól, csak egy kicsit, és volt mikor ő is oda-oda nézett, mi is ez. 22-én 12 óráig kellett elhagyni a kempinget, így sajnos aznap is a nagy melegbe jöttünk haza a kutymorgóval. Hazafelé 3 -szor álltunk meg vizezni Digit, és már nagyon szenvedett, de szerencsésen hazaértünk vele.
Ez a rövid idő gyorsan eltelt és nagyon jól éreztük magunkat. Igaz Digi nem rohangálhatott szabadon a kempingben, de amennyit tehettük elengedtük és mászkálhatott, pórázzal a hámján. Én úgy gondolom hosszú volt az út, de neki is és nekünk is sokkal rosszabb lett volna ha otthon hagyjuk, hiszen így teljes a családunk. Próbáltam minél több időt vele lenni, csak esténként egy egy félórára mentem el mellőle a medencébe fürdeni, így sokat voltunk együtt, és a jó levegőn az étvágya is megjött végre.































3 megjegyzés:

  1. Sziasztok Diego és Molly család!

    Olyan jó Nektek, hogy el tudtatok menni nyaralni! Jó volt olvasni a beszámolódat, és megnézni a képeket, videókat! A bosszúságok ellenére is, biztos a szép emlékek maradnak meg. ( Mollyt miért nem vittétek?)
    Bulldogos napot Nektek!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Roki család!

    Mollyka azért maradt otthon, mert ő a húgomék kutyója és ők nem jöttek velünk, mi meg nem vihettük el így. Egyébként tényleg szép emlék marad a nyaralás és köszönjük, hogy látogatjátok a honlapot.

    Sok puszi nektek!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Éva!
    Gyönyörűek a kutyáitok(gyerekeitek) nekem a gyengém a francia bulldog és abból is a fehér-fekete.Nekem is van egy és imádjuk.Már voltak kölykök,de szó szerint nehéz szülés volt,de megérte.Sajnos az idén elvetélt ,meg kullancsot kapott és majdnem ő is ráment.De az anyai ösztönök erősebbek voltak és harcoltam érte.Így mára egy kis gombóc,bár még nem tüzelt és kicsit aggódom,de a vetélés véget lehet.
    Vigyázzatok a kutyusokra és szerezzenek sok örömöt nektek!Üdv:Ildikó(egy megszállott kutyás)

    VálaszTörlés