A decemberi hideget és a Karácsonyi játéközönt túlélve kijelenthetem Bulldogságaink a legnagyobb egészségnek örvendenek és rosszabbak mint valaha. Hál istennek Diego személyisége sokat változott, mióta gazdival mindketten dolgozunk, és sokkal többet van egyedül. Nagyon jó kutyó lett, és szeretet éhesebb mint valaha. Az idegeneket már nem támadja be, ami nagy öröm számunkra, nyugodtan bejöhet tőle bárki, de az idegen kutya utálata megmaradt. Ronykával is a legjobb haverok lettek, ami persze a hatalmas játékcsatákban nyílvánul meg. Hatalmas figurák Mollyval, hiszen a két buldog két írányból támadja a nagy bocikánkat, aki azt sem tudja kinek kapjon oda. Ezek számunkra eláég nagy változások...és amik még érik majd őket.
A változások szele már a kutyáinkat is megérintette, hiszen pár hónapon belül saját otthonba költözünk Ronyval és Diegoval, akik mindig jönnek velünk ki a házhoz, ahol élni fogunk mi négyesben, és hatalmas udvaron szabadon hancúrozhatnak. Teljesen más kutyákka válnak, váltak. Mindig elmondjuk nekik, mikor elmegyünk anyáéktól, hogy most "haza megyünk", ahol nemsokára lakni fogunk. Nagy könnyebbség lesz ez Diegonak, ugyanis itthon elég korlátozott a mozgástere, mivel anyáék kutyájával rengeteget verekednek, nem lehet őket már összeengedni, így Diego csak akkor mehet ki az udvarra, ha Folti be van csukva a helyére. Ez elég macerás, de ha elköltözünk, bármikor és bármennyit rohangálhat a ház körül. Úgy gondolom egy 1100 négyzetméteres kertben talán elég nagyokat tudnak majd játszani:) Ja és ha a fizetés engedi jönnek az új tesók, hiszen ekkora udvarba fér még kutya.
De hogy Mollykát is megemlítsem, a csajika is nagyon jól van. Mondhatni elevenség és harci eb. Ha így haladunk lerágja Ronyka lábát, hiszen csak a lábszáráig ér fel és játék közben azt szokta harapdálni, kirángatni Rony alól. De ezt majd láthatjátok a következő bejegyzésben is. Természetesen a kis keresztlányomról sem fogunk majd elfeledkezni, mert már megvan ígérve neki, ha elköltözünk minden hétvégét nálunk tölthet, persze ha engedik.
Talán ennyit rólunk! Mindenkinek jó egészséget és boldog bulldogokat kívánunk!!!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése