Hát hogy is kezdjem.... Minden vágyam közé tartozott, hogy legyen egy kis francia buldog kutyám. Az igazság viszont teljesen úgy szól, hogy nem csak én szerettem volna, hanem a párom is. 2009. december első hétvégéjén nálunk mindig nagy vásár van, ahova mi is kijárunk. A vásárban a kutyákat a bejáratnál árulják a számító gazdik, és mi minden alkalommal meg szoktuk őket nézni. Így történt ez aznap is, azon a bizonyos decemberi napon. Mikor kiértünk megláttam őt...
Egyik ismerősünk árulta a kis franciát, aki valami csodálat volt. Odamentünk beszélgetni és érdeklődni. Pali az ismerős nagyon erősködött hogy vigyük el, de mi mondtuk most nem alkalmas. Pali mondta, ha nekünk nem kell délután jön érte a kereskedő és elviszi. Közben én nagyon nyafogtam Jocinak (párom), hogy én szeretnék egy kis buldogot és vegyük meg vagy vegyen nekem egyet karácsonyra.
Végül is otthagytuk mivel fiú volt és mi kislányt szerettünk volna, így nem is nagyon erőlködtünk, hogy haza vigyük.
A vásárból haza érve egész nap a kutyuson járt a fejem. Próbáltam indokot keresni miért is lenne jó egy fiú kutya...
És rájöttem. A mi otthoni kutyánk is fiú és így nem lenne probléma-gondoltam én. Mondtam is Jocinak, hogy mégiscsak elhozhattuk volna a kutyát, mert Foltika mellé jó volna egy fiú is, mert a lány kutya tüzeléskor nagyobb veszélynek lenne kitéve, de senki nem figyelt rám. Mondanom sem kell nagyon bántott a dolog, mert nagyon beleszerettem, és tudtam a kereskedő akár már el is vitte, pedig már a nevét is kitaláltam: Diego.
Aztán a kutya téma csak álom maradt számomra, mert a szüleim sem engedték volna meg, hogy kutya legyen a lakásban, és arra is gondoltam, hogy valószínűleg már elkelt a kutyus. Így búcsút intettem Diegonak....
Sziasztok! Könnybe lábadt a szemem, mikor olvastam a blogotokat. Ennél a bejegyzésnél főleg azért, mert szinte ugyanúgy történt az első látásra szerelem, mint nálunk Bubival. :) Tündériek a kicsikék, sok boldogságot nektek!
VálaszTörlés